Trendi Frizurák
.

Kleopátra királynő - állítólag - nem volt szép asszony, mégis minden férfit az ujja köré csavart, ha akart. Persze botorság volna azt hinni, hogy csábereje frizurájában összepontosult, de az biztos, hogy a kleopátra frizura klasszikus vonalvezetése, a tekintetet hangsúlyozó fru-fruval, és az arcélet kiemelő, kategórikus kerettel jól szimbolizálja azt a fajta öntudatos és felvállalat nőiességet, mellyel valószínűleg bírt az uralkodónő, és amely feltehetőleg afrodiziákumának lényege volt.
A kleopátra frizura viselésével nem válik mindenkiből jó nő, de majdnem mindenkiből igen. Ez a fazon az a rafinált női frizura, melynél elég, ha szép a szemed, vagy legalább varázsos tekintetet tudsz festeni magadnak, és nem széggyelsz büszke, már-már sznob fejtartással járni - mert ha midnez együtt, nyert ügyed van. Már csak a hajszínedet kell eltalálnod, hogy az is csak ragyogóbbá tegye szemeidet, és persze bőrödet is.
Ha pedig megvan, hogy szőke vagy vörös, akkor már csak arra kell ügyelj, hogy a kleopátra frizura épp ellentetje a göndör frizurának, tehát nem a keresetlen, zabolázatlan játékosságával hódít, és ellentetje az extrém frizurának is, mert nem óhajt pukkasztani sem, csupán azzal pörköl oda, hogy mindig, minden körülmények között már-már természetellenesen tökéletes. Ha képes vagy ezt elérni, és eszerint ápolni loboncodat, akkor akkár divatos frizura épp a kleo, akár nem, pompásan fogsz mutatni minden háttér előtt.